Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Miért fontos tartós tetoválás előtt allergiavizsgálatot végeztetni?

A tartós tetoválás készítése során a festékanyagot speciális tű segítségével a bőr alsóbb rétegeibe, a dermisbe juttatják. Néhány szín veszít ugyan intenzitásából az idő folyamán, de az így készült tetoválás maradandó, ezért sem mindegy, hogy milyen következményekkel jár a viselése. A tartós festékek legtöbbje valamilyen fémet tartalmaz, ezért fémallergiások körében egyértelműen magasabb az allergiás reakció kockázata. Emellett a festékek egyéb alkotói is okozhatnak allergiás reakciót, ilyenek például a tartósítószerként használt thiomersal, formaldehyde, propylene glycol.

Az allergia tünetei

Mivel a fémek tartósan jelen vannak a bőrben, már az első tetoválás alkalmával is okozhatnak súlyos allergiás reakciót. A tetoválás után néhány nappal vagy néhány héttel később az adott bőrterületen allergiás ekcéma - kiütések, bőrpír, viszketés - jelentkezhet. Dr. Garaczi Edina allergológus, bőrgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa szerint az is előfordul, hogy a festékek néhány hónappal vagy évekkel később úgynevezett granulomatózus gyulladást váltanak ki, ilyenkor kicsiny csomócskák jelennek meg a tetoválás mentén. Egyes fémek súlyos fényérzékenységet provokálhatnak (a napfénynek kitett helyen a bőr megduzzad, vörös, nedvezik), ilyen például a vörös és a sárga színű kadmium.

Festékek, színek és fémek

A festékek színét különböző pigmentek adják, melyek közül megkülönböztetünk fém, növényi eredetű és szerves pigmenteket.
A
 vörös festék okozza a legtöbb problémát a tetováló festékek közül. Alapféme egy higany származék (higany-szulfid, Pigment Red 106), amely cinnabar néven is ismert, ezen kívül a vörös színű kadmium-szelenid (Cadmium Red) szintén okozhat allergiás reakciót és fényérzékenységet is. A higany vegyületek helyett vörös festékekben használatosak növényi pigmentek (kármin, szantálfa, brazilfa), vagy szerves pigmentek (naftanilvegyület, Naphtol-AS) is.
Egyéb színek és pigment tartalmuk:
Fekete festék: általában feketeszén (Pigment Black), emellett fekete tiszafa, börzsönyfa, vas-oxid, logwood kivonatot (Nyugat-Indiában honos Haematoxylon campechisnum kivonata) is tartalmazhat. Sárga festékkadmium sárga, sárga vas-oxid (Okker), kurkuma sárga (Natural Yellow3).
Zöld festékek: króm-oxid (Pigment Green 17), réz származékok (malachit).
Kék festék: a kobalt származékok, réz származékok (ultramarin).
Lila festék: mangán származékok, kinakridon (Pigment Violet 19).
Barna festék: vas-oxidok, kadmium származékok.
Fehér festék: titán, titán-dioxid, cink-oxid származékok.

Eső előtt köpönyeg

Ha már kialakult az allergiás reakció, a súlyosságától függően helyileg szteroid kenőcsök, antihisztamin tabletta használata javasolt, felülfertőződés esetén pedig antibiotikum szükséges. A kellemetlen szövődmények megelőzésének érdekében javasolt allergiavizsgálatot végeztetni, még a tetoválás elkészítése előtt. Az allergia kivizsgálása az úgynevezett epicután bőrteszt (rátevéses bőrpróba) segítségével történik. A vizsgálatot standardizált anyagokkal végezzük. Ezeket az anyagokat a hát bőrére bőrbarát ragtapasz segítségével helyezzük fel, majd 48 óra múlva eltávolítjuk. Az eredmény végső leolvasása 72 óra múlva, illetve bizonyos esetekben 7 nap múlva történik. Az eredmények alapján pontosan meg tudjuk határozni, hogy a tetoválásokban előforduló anyagok közül melyik okoz problémát.

0 Tovább

Új bejegyzés címe

Egyre többen tüsszögnek a pollenszezonban, ezekben a hetekben a nyír-, kőris-, fűz- és platánfára allergiásoknál jelentkeznek a legintenzívebb tünetek. Dr. Pintér Judit allergológust, a Budai Allergiaközpont főorvosát a szénanáthával kapcsolatos, fontosabb tudnivalókról kérdeztük.

Milyen növények okozhatnak szénanáthát?

pollen-szénanátha-immunterápia- A lakosság több mint 20%-a szénanáthás, az érintetteknél eltérő súlyosságúak a tünetek. Van, aki csak egyet-kettőt tüsszent az allergiát okozó növény virágzásának idején, de vannak, akik tavasztól-őszig az összes pollenre érzékenyek és súlyos, az életminőséget rontó tüneteik vannak. Ezek az ún. outdoor pollenek okozzák a legtöbb panaszt, hiszen nem lehet őket elkerülni. Tüneteket februártól-októberig több növény is okozhat, ezeket részletesen a pollennaptár tartalmazza. Ott megtalálhatjuk a virágzásuk időpontját is, ami segíthet felkészülni a tünetekre. A legtöbb panaszt kétség kívül a parlagfű okozza, augusztus közepétől-október végéig. 

Milyen tünetekkel jelentkezik a betegség?

- A szénanátha, nevéből adódóan náthás tünetekkel jelentkezik, a „széna” valamikor a füvekre jelentkező náthának az első elnevezése volt, de gyakorlatilag ma ezt használjuk az összes pollen okozta allergiás náthás tünetre. A betegeknél szemviszketés, könnyezés, orrfolyás, orrdugulás, torokkaparás, tüsszögés jelentkezhet. Ebben az időszakban gyakori az allergiás eredetű kötőhártya-gyulladás, a pollenek a bőrre jutva pedig kiütéseket, az ekcémás tünetek rosszabbodását is előidézhetik.

Gyerekeknél milyen életkortól jelentkezhet?

- Sajnos az allergiás megbetegedések nagyon összefolynak egymással. Ismerjük azt, hogy gyermekkorban először megjelenik az ekcéma, a tejallergia, az asztma, tehát van egy ún. allergiás menetelés. Minden korosztályban van az allergiás megbetegedéseknek egy jellegzetes megjelenése. A szénanátha általában 10-12 éves korban szokott kezdődni. Manapság azonban az allergiák terjedésével eltolódnak ezek az időpontok, egyre gyakoribb, hogy szénanáthás tünetekkel már 3-4 éves gyerekeknél is találkozunk.

Miért nem segít allergia ellen az immunrendszer erősítése?

- Elterjedt és gyakori tévhit, hogy az allergia ellen az immunrendszer erősítésével védekezhetünk, de azt kell mondjam, hogy ez nem segít. Próbáljuk meg elképzelni az allergiát úgy, mint egy vonatot, ami egy rossz váltás miatt a pályaudvaron egy másik sínre megy át. Az immunrendszer jól működik, minden fertőző betegséget legyőz, tehát semmi gond sincs vele, csak bizonyos fehérje természetű anyagokra nem toleranciával válaszol, hanem túlműködéssel. Nincs tehát mit erősíteni, valójában arról van szó, hogy az allergiás szervezete az immunrendszer egy részének félresiklásából adódóan, egy egyébként ártalmatlan fehérjére, például a parlagfű allergénjére tünetekkel reagál.

Létezik-e valamilyen hatásos gyógymód a tünetekre?

- A hagyományos, tüneti kezelés mellett létezik az immunterápia, ami több tíz éve elkezdett kezelési mód. A lényege az, hogy az allergént emelkedő adagban adjuk a betegnek, azért, hogy toleranciát váltsunk ki. Régebben is kezeltünk betegeket fű- és parlagfű ellen, az akkori módszer szerint bőr alá adott injekció formájában, ami veszélyt is jelentett és nem is volt annyira hatásos, mint a ma elérhető korszerű készítményekkel. Az utóbbi időkben ugyanis újra feléledt ez a terápia, hatékonyabb az elődjénél és nem is kell hozzá injekciót adni, hanem a szájnyálkahártyára lehet csepegtetni emelkedő dózisban az allergént. A másik hatásos gyógymód az lenne, ha a tüneteket kiváltó pollent elkerülnénk, de ez aligha megvalósítható. ha figyelembe vesszük azt, hogy - az Egyesült Államokban mért adatok szerint- egy szezonban egy millió tonna virágpor szóródik ki a levegőbe.

0 Tovább

Óvatosan kertészkedjen erős napsütésben!

Bizonyos növények levelében olyan fényérzékenyítő anyag található, amely a bőrrel érintkezve, napsütés hatására égési sérüléshez hasonló, súlyos allergiás reakciót okozhat. A fitofotodermatitisz néven ismert bőrtüneteket olyan gyakori, a kiskertekben is megtalálható zöldségfélék is képesek előidézni, mint a petrezselyem és a zeller.

fitofotodermatitisz-furokumarin-fényérzékenység

Az allergiás reakció megjelenéséért egy fényérzékenységet okozó anyag, a furokumarin a felelős. Ha kertészkedés közben ez az anyag a bőrre jut, akkor napfény hatására leégéshez hasonló tüneteket okoz: a bőr kipirosodik, viszket, fájdalmas hólyagok jelennek meg rajta. A súlyosabb tünetek általában a növénnyel történt érintkezést követő 24 órában alakulnak ki, az ezt követő 2-3 napban rendszerint tovább fokozódnak.

Dr. Garaczi Edina bőrgyógyász-allergológus, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy minden tavasszal és nyáron találkozik olyan betegekkel, akik a fitofotodermatitisz tüneteitől szenvednek. A kertészkedés mellett a betegek gyakran egy erdei séta, vagy mezei piknikezés után tapasztalják a tünetek jelentkezését. A panaszokat okozó furokumarin a petrezselyem, zeller és paszternák mellett megtalálható a kankalinban, kaukázusi medvetalpban és egyes gyomnövényekben is.

Panaszok esetén mindenképp javasolt orvoshoz fordulni, a kezeléséhez antihisztamin és helyileg alkalmazott gyulladáscsökkentő - szteroid-tartalmú - krémek használhatók. A megelőzéshez védőruházat viselése javasolt, ugyanis a magas faktorszámú napvédő krém a furokumarin fényérzékenyítő hatása ellen nem jelent elegendő védelmet.

0 Tovább

Fogyaszthat-e zabot, ha gluténérzékeny?

A garantáltan gluténmentes zab értékes hatóanyagairól a gluténérzékenyeknek sem kell lemondaniuk. A zab fogyasztására vonatkozó pontos szakmai ajánlásokat Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa foglalja össze.

A glutén - vagy más néven sikér - a gabonák egyik fehérje összetevője, mely két alcsoportra oszlik: gluteninre és gliadinra. A gluténérzékenység a búza egyik összetevőjével, a gliadin fehérjével szembeni túlérzékenység. Emellett még az árpában lévő hordein és a rozsban található secalin is tüneteket okozhat. A zab avenin fehérjéje azonban a betegek többségénél nem váltja ki az autoimmun reakciót, így a gluténtól garantáltan mentes zab kis mennyiségben fogyasztható a gluténérzékenyek többségénél.

gluténérzékenység-zabA nemzetközi ajánlásokban nem tiltólistás alapanyag a zab, köszönhetően annak, hogy egyre több vizsgálat történik a zabfogyasztással kapcsolatban cöliákiások körében is

mondja Varga Dóra. Az Amerikai Asztma, Allergia és Klinikai Immunológia Akadémia honlapján szereplő információk alapján csak az árpa, rozs és búza fogyasztását kell mellőzniük a betegeknek, a zab nem szerepel tiltólistán. Itthon azonban még mindig az tapasztalható, hogy a betegség kiújulásától tartva, a gluténmentes diétán élők a zabot is kiiktatták az étkezésből, ezzel értékes tápanyagokat vonva meg a szervezetüktől. „A manapság sokat emlegetett 1169/2011/EU rendelet főleg az előre nem csomagolt élelmiszerek allergén jelölésével került reflektorfénybe, mely a 2015-ös évtől vált hatályossá. A rendelet allergiát és intoleranciát okozó anyagok mellékletében a glutén tartalmú gabonafélék között sorolja fel a zabot is, így elbizonytalanítva a fogyasztókat a zab gluténmentességéről.”

Varga Dóra szerint a zab esetében egy korábbi rendelet ajánlását javasolt figyelembe venni. „A 41/2009 EK rendelet, mely a lisztérzékenyeknek szánt élelmiszerek összetételével és címkézésével foglalkozik, már csak a búzát, rozst, árpát nevezi egészségkárosítónak gluténérzékenyek számára. Illetve az Európai Uniós rendelet kimondja, hogy a legtöbb, de nem minden gluténérzékeny fogyaszthat zabot, anélkül hogy egészségkárosító hatása lenne. Külföldi tanulmányok ajánlásait tekintve napi 100 gramm garantáltan gluténmentes zab fogyasztása nem károsítja a bélbolyhokat és nem növeli a kórképre jellemző antitestek számát sem.”

Gluténérzékenység esetén problémát a kereskedelmi zabkészítmények búzával való szennyezettsége okozhat, amely a gabona betakarítása, szállítása, tárolása és feldolgozása során jöhet létre. Gluténérzékenyek diétájában ezért kizárólag a garantáltan gluténmentes zab fogyasztható. Nem kell tehát lemondanunk az értékes gabonáról, de figyeljünk rá, hogy garantáltan gluténmentes, „tiszta” zabot szerezzünk be és ügyeljünk rá, hogy a termék csomagolása ne legyen sérült.

A zab jótékony hatásai

A gluténérzékenyek diétája gyakran rostban szegény, így ideális lehet a zab fogyasztása számukra, melynek 100 grammja 10,6 g rostot tartalmaz. A diétás rostok rendszeres fogyasztása elősegíti a normál bélműködést, teltségérzet kialakítását, a bélbaktériumok egyensúlyát. A zab lassan felszívódó szénhidrát tartalmának köszönhetően nem okoz hirtelen vércukorszint emelkedést, ezért inzulinrezisztenciások és cukorbetegek is beilleszthetik az étrendjükbe. Magas koleszterin értékekkel rendelkezők számára is ideális, hiszen a zabban lévő béta-glükánból napi 3 g rendszeres fogyasztása a koleszterin értéket 10%-kal is csökkentheti. Emellett jelentős vitamin- és ásványi anyag tartalommal rendelkezik. Zabot több formában is fogyaszthatunk: zablisztet süteményekhez, palacsintákhoz, ételek sűrítéséhez, zabkorpát búzadara helyett túrógombóchoz, vagy császármorzsához, a zabpelyhet önmagában zabkásaként, saját készítésű müzlikben.

0 Tovább

Laktózérzékenység bármilyen életkorban jelentkezhet

A laktózérzékeny beteg szervezete nem tudja megemészteni a tejcukrot, mivel a lebontásához szükséges enzim hiányzik, vagy működése lecsökkent. A probléma jelentkezhet születéstől fogva, de az életkorral előrehaladva egyre gyakrabban fordul elő.

Hasi tüneteket okoz

laktózintolerancia-tejcukor-hasfájás-puffadás

A tejcukor lebontását a vékonybélben termelődő laktáz enzim végzi. Ennek hiányában a szervezet képtelen a tejcukrot megfelelően megemészteni. A problémára általában hasi diszkomfort érzés hívja fel a figyelmet. Az érintetteknél hasfájás, intenzív bélhangok, puffadás, hasmenés jelentkezik a tej fogyasztását követő, általában egy-két óra elteltével – sorolja a jellemző tüneteket dr. Hidvégi Edit gasztorenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. A panaszok erőssége egyénenként eltérő, a szervezetben termelődő laktáz mennyiségétől függ: minél kevesebb az enzim, a tünetek annál gyakrabban és erősebben jelentkeznek.

Gyermekeket és felnőtteket is érint

A tejcukor érzékenység legritkább formája olyan genetikai rendellenesség miatt alakul ki, amely esetén egyáltalán nem termelődik laktáz a vékonybélben. A tünetek ilyen esetben már születéskor jelentkeznek, újszülött korban diagnosztizálják. Az elsődleges laktóz érzékenység ezzel szemben felnőtteknél jelentkezik, az életkor előrehaladtával ugyanis természetes módon is csökken a laktáz enzim termelődése a szervezetben. Egyéni érzékenységtől függően bárkinél megjelenhetnek a tünetek, a magyar felnőtt lakosság 20-30%-ának van tejcukor bontási zavara.

Betegség miatt is kialakulhat

A felsoroltak mellett létezik a tejcukor érzékenységnek egy harmadik formája is, ez a másodlagos laktóz érzékenység. Ez általában fertőzések, például akut bélfertőzések, bakteriális, vagy vírusos hasmenések, gyulladásos bélbetegségek következtében jelentkezik, de előfordulhat antibiotikumos kezelések után is. Ilyen esetekben a laktózt tartalmazó termékeket az alapbetegség gyógyulásáig el kell kerülni.

Diétával és enzimpótlással kezelhető

A tejcukor érzékenység kilégzéses hidrogén teszttel és kizárásos diétával – a tejtermékek átmeneti ideig történő teljes elhagyásával – igazolható. A kezelése laktózmentes diétával történik, laktózmentes tejet, savanyított tejkészítményeket továbbra is az étrendbe lehet illeszteni: sajt, túró, joghurt, kefír a tűrőképességnek megfelelő mértékben fogyasztható. A diéta mellett a laktáz enzim tabletta, vagy cseppek segítségével is pótolható, ami jó megoldás lehet például étteremben, vagy vendégségben, ha a beteg nem biztos az adott étel laktózmentességében – teszi hozzá dr. Hidvégi Edit.

0 Tovább

Az immunterápia valóban tartós megoldás allergiára

immunterápia -az allergiás tüntek mentesítésére - parlagfűA külföldi szakirodalmat a hazai tapasztalatok is igazolják – derül ki dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológusa és dr. Mohácsi Edit, a Szent János Kórház allergológusa által közösen készített felmérésből. Az elvégzett kezeléseik eredményét összesítve látható, hogy egy évvel az immunterápia befejezését követően sem tértek vissza az allergiás tünetek.

Gyerekeknél és felnőtteknél is eredményes
A Clinical & Experimental Allergy folyóiratban 2003-ban jelent meg egy beszámoló, allergiás asztmás gyermekeken végzett immunterápia hatásáról. Az átlagosan 8,5 éves gyermekek körében a 10 éves nyomonkövetés során jelentősen csökkent az asztma tüneteinek súlyossága és a gyógyszerhasználat is. 2010-ben a Journal of Allergy and Clinical Immunology hasábjain egy hasonlóan eredményes kutatásról olvashatunk. A 257 résztvevő közül az allergén-specifikus immunterápiával kezelt betegek, a három éves kezelés alatt, a tünetek jelentős csökkenéséről számoltak be. A tünet és gyógyszermentes napok tekintetében, a kezelés befejezését követő egy évben is jelentős különbségeket mutattak a kontroll csoporthoz képest.

Itthon is biztató eredmények születtek
Az allergén immunterápiát 108 betegnél – átlag életkor: 38,2 - alkalmaztuk, a kontroll csoportban, 66 fő esetében a hagyományos tüneti szerekkel zajlott a kezelés. A betegek többsége – közel 80 százalék – mindkét csoportban parlagfű allergiás – mondja dr. Balogh Katalin. A betegek 3 éven keresztül, az allergén növény virágzásához köthető időszakban, szezon előtt és alatt kaptak kezelést. Parlagfű allergiások esetében például ez 6 havi kezelést jelent, átlagosan májustól-októberig. Az allergén immunterápia során a betegek, cseppek formájában annak az allergénnek a magas fokban tisztított kivonatát szedték - szigorúan ellenőrzött adagolással - amire allergiásak voltak. A szervezetük így hozzászokott az allergénhez, így az a kezelés előrehaladtával egyre kevésbé okozott tüneteket.

Kevesebb tünet, kevesebb gyógyszer
Az orr- és szemtünetek terén, vagyis minden vizsgált tünet vonatkozásában tapasztalt javulás a kezelés első évében a legintenzívebb. A kezelés hosszútávú eredményességét igazolja, hogy a betegek beszámolója alapján a tünetek intenzitása a kezelés befejezését követő első évben is alacsony maradt. A tünetek csökkenését a tüneti szerek használatának visszaesése is követte. A betegeknek egyre kevesebb tüneti szerre volt szüksége: a kezelés előrehaladtával csökkent a tabletta, orrspray és szemcsepp használata is. Az eredmények pedig ez esetben is tartósnak bizonyultak.

Parlagfű allergiás?
Az allergén immunterápia tehát valóban képes hosszútávon enyhíteni az allergiás tüneteket, és ezzel párhuzamosan csökkenteni az allergia ellenes tüneti készítmények alkalmazását. A kezelés emellett a betegek életminőségének jelentős javulását eredményezi. Az immunterápiával kapcsolatban lényeges információ, hogy a hagyományos tüneti kezelésekhez képest jóval korábban, az allergén növény virágzását megelőzően kell kezdeni. Parlagfű allergia esetén a szezonális kezelés kezdete a pollenszórás előtt 4, de legalább 2 hónappal ajánlott, tehát ez esetben a kezelést célszerű legkésőbb májusig megkezdeni.

0 Tovább

Gluténmentes édességek farsangra, vagy gyerekzsúrra

Ha csak kevés időnk marad, akkor is készíthetünk finomságokat az ünnepekre. Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa két olyan gyorsan elkészíthető receptet is ajánl, ami biztosan a gyerekek kedvence lesz.

Gluténmentes, tejmentes, diabetikus: gesztenyés keksz
Talán nincs is gyerek, aki ne szeretné a kekszet. Akár magában, akár teával, vagy kakaóval reggelire, uzsonnára is kínálhatjuk a házilag készített ropogtatni valót. Gyerekeknek szervezett összejöveteleken is nagy sikere van, otthon és az óvodában, iskolában is népszerű csemege. A gesztenyés keksz összetevői miatt a fogtündérnek sem kell aggódnia, mivel az édesítéshez xilitet használunk, abból is csak keveset. A gesztenyeliszt eleve édeskés íze, erős aromája mellé nem is kell több.

Hozzávalók: (25 darabhoz)

  • 10dkg gesztenyeliszt
  • 10dkg finomra őrölt mandula
  • 7dkg xilit plusz
  • 1 tojás
  • 5dkg kókuszzsír
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 kk sütőpor

Elkészítés:
Az őrölt mandulát összekeverjük a gesztenyeliszttel, a xilit plusszal és a sütőporral. Hozzámorzsoljuk a kókuszzsírt, mintha vaj lenne. Az egészet egybe gyúrjuk a tojással és ízesítjük a reszelt citromhéjjal. A tésztát fél-1 órára hűtőszekrénybe tesszük. Ezt követően 25 egyforma golyót formázunk belőle és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, tetejüket kanállal lelapítjuk. 180fokra előmelegített sütőben, kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Cukorbetegek, diétázók figyelmébe!
A napi szénhidrát mennyiség számításánál vegyük figyelembe, hogy 1 darab keksz tápanyag összetétele a következőképpen alakul. Energia: 65kcal. Fehérja 1g, zsír 5g, szénhidrát 5g.

Expressz édesség: házi gumicukor recept


Még ennél is rövidebb idő alatt készíthetünk gumicukrot, persze ehhez nem árt, ha van otthon kisméretű (pl. bonbon, vagy jégkocka) kiöntő szilikon forma. A recept elkészítéséhez ezen kívül csak egy bögre 100%-os, kevésbé rostos almalére és egy tasak porzselatinra van szükség. Ebből a mennyiségből - a forma nagyságától függően - megközelítőleg 15 gumicukrot készíthetünk. Ehhez nem kell mást tenni, mint a porzselatint kevés vízben csomómentesre keverni, majd a gyümölcsléhez hozzáadni. A folyadékot ezután állandó keverés mellett felmelegítjük, míg el nem kezd zselésedni. Ha igényeljük, nyugodtan édesíthetjük mézzel, nyírfacukorral, vagy akár eritrittel is. Melegítés közben folyamatosan kanalazzuk le a tetejéről a habot, hogy a kész gumicukor ne legyen tele apró buborékokkal. Kicsit hagyjuk hűlni, majd a formákba töltjük. Megvárjuk, míg megdermed - érdemes hűtőbe tenni – majd kb. 1 óra múlva már fogyasztható is.

A házi gumicukor glutén-, tej-, és tojásmentes. 1 db 11 kcal-t, 1g fehérjét, 0g zsírt és 9g szénhidrátot tartalmaz.

0 Tovább

Glutén-, tej-, tojásmentes vitamin bomba: Banános chia puding



Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa olyan könnyű és gyors receptet ajánl, amelyet ételallergiások is elkészíthetnek, és hozzáadott cukrot sem igényel.

A desszert fontos alkotóeleme a chia mag, mely egy Mexikóban és Délkelet-Amerikában őshonos azték zsálya termése. A chia magot már időszámítás előtt is alkalmazták a harcosok, vadászok étrendjében, hiszen rendkívül értékes energia-, tápanyag-, vitamin- és ásványi anyagforrás. Hazánkban az omega-3 és omega- 6 zsírsavak bevitele eltolódott az omega 6 irányába, de a chia mag magas omega-3 zsírsav tartalmának köszönhetően hozzájárulhat a szív- és érrendszer védelméhez. Magas rost tartalma elősegíti a megfelelő bélműködést és a szénhidrátok felszívódását is lassítja.  Kiemelkedő a kálcium, foszfor, kálium, cink tartalma, így tökéletes kiegészítője lehet egy változatos, kiegyensúlyozott étrendnek.

Semleges, enyhén diós íz világának köszönhetően felhasználása igen sokrétű. Jól passzol mindenféle gyümölcshöz, tejtermékhez, és akár salátákhoz is adhatjuk. A lenmaghoz hasonlóan kocsonyás állagot képez folyadékhoz adva, de könnyebben hasznosulnak az értékes összetevői.

Hozzávalók 1 adaghoz:

  • 2 dl rizstej
  • 2 evőkanál chia mag
  • egy fél banán
  • 1 vanília rúd kikapart belseje
  • szeletelt mandula ízlés szerint

Elkészítés:
A rizstejet összekeverjük a chia maggal és egy éjszakán át hűtőben pihentetjük. Hozzáadjuk a villával összetört banánt és a vanília rúd kikapart belsejét, majd a még finomabb hatás érdekében a tetejére mandulát szórhatunk.

 

0 Tovább

Az allergiás asztma megismertetését célzó kampány zajlik több európai országban

Az Allergy Awareness Campaign nevű programsorozat 2014 júniusában indult útjára. Az EAACI szervezésében zajló kampány első lépéseként a dán főváros egy forgalmas terén, két dobozba zárt ember jelképezte, ahogyan a betegség tünetei elzárják a külvilágtól az érintetteket, vagyis az esemény fő üzenetét: „Az allergia csapdájában”. A két napos megmozdulás során az aktivisták tájékoztató anyagokat osztottak szét az érdeklődők részére.

Az EAACI fontosnak tartja a figyelmet ilyen módon is a betegségre irányítani. Felmérésük alapján az allergiás betegek száma Európában eléri a 150 milliót, s a jövőben további emelkedéstől tartanak. Kutatók szerint napjainkban három gyermekből egy allergiás, az elkövetkező tíz évben pedig vélhetően az európai lakásság felénél kimutatható lesz majd a betegség valamilyen típusa. A kampány során a betegség tüneteinek megismertetése mellett, annak egyéb következményeire is igyekeznek felhívni a társadalom figyelmét: az allergia befolyásolja az életminőséget, a betegség egyénenként eltérő súlyossági fokban jelentkezhet, kezelése magas költséggel járhat. Kiemelt figyelmet fordítanak a megelőzés, a korai diagnózis és a személyre szabott kezelés fontosságára.

A kampány egészen 2015 szeptemberéig tart. A program tematikusan felépített, az első, figyelemfelhívó, tájékoztató akciót követően 2014 októberétől a cél az asztma és az allergia kapcsolatának, mind szélesebb körben történő megismertetése.

Az ismertebb krónikus betegségekkel szemben keveset beszélünk, hallunk róla, pedig az asztma valójában közel 300 millió embert érint világszerte. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy a betegek közt kiemelkedően magas az allergiások aránya. „Az asztmás gyermekek közel 90 százalékánál, a felnőttek 65 százalékánál észlelhető allergia is, az allergiás asztma tehát az asztmás betegség leggyakoribb típusa.”

Az asztma a légutak krónikus gyulladásával járó betegség. Jellegzetes tünetei a rohamszerűen jelentkező köhögés, sípoló légzés, légszomj, zihálás és mellkasi szorító érzés. A betegek állapotát rendszerint rontja és könnyen rohamot is provokálhat a dohányfüst, a légszennyezettség, sok esetben az erős illatok, vegyszerek belélegzése is. Allergiás asztma esetén a panaszokat emellett a környezetben található allergének – pollenek, háziporatka, penészgomba, háziállatok szőre – is  kiváltják ill. súlyosbítják. A tünetek megfelelő kezeléséhez elengedhetetlen a gyógyszeres terápia. A kezelőorvos által felírt inhalációs szteroidok, hörgőtágítók és allergia ellenes orrspray-k, tabletták segítségével, az asztma és az allergia együttes kezelésével valódi javulás érhető el.

Az asztma tehát nem gyógyítható, de jól kezelhető. A megfelelően beállított gyógyszeres kezelés biztosítja a kontrollt a betegség felett. Segítségével a légúti nyálkahártyán zajló gyulladás csökkenthető, a súlyos rohamok kialakulása megelőzhető és minimálisra csökkenthető a betegség miatt iskolai, vagy munkahelyi hiányzások száma. A jól kontrollált asztma a jó életminőséghez is szükséges.  Erre hívja fel a figyelmet az EAACI több európai országban – Olaszország, Németország, Spanyolország, Franciaország és az Egyesült Királyság – online kampány, a betegszervezetekhez, alapellátást nyújtó szolgáltatókhoz, gyógyszerészekhez eljuttatott nyomtatott kiadványok és sajtómegjelenések segítségével.

A kampány következő állomása, 2015 februárjában az ételallergiákra és a súlyos, életveszélyes tüneteket okozó anafilaxiás sokk felismerésére és megelőzésére hívja fel a figyelmet. Tavasszal a szénanátha és az allergén specifikus immunterápia kerül fókuszba, majd szeptembertől a bőrallergiák megismertetésére kerül a hangsúly.

0 Tovább

A többség csak hiszi, hogy allergiás a penicillinre

A műtét előtt álló, önmagukat penicillin allergiásnak valló betegek költségesebb, sokféle baktériumot elpusztító, vagy az adott esetben kevésbé hatékony készítményt kaphatnak a potenciális fertőzések megelőzésére az egyébként szokásos, penicillin tartalmú antibiotikumok helyett. Sok esetben feleslegesen.

Az Amerikai Asztma, Allergia és Immunológia Kollégium (ACAAI) éves tudományos ülésén ismertetett kutatások eredményei a megfelelő vizsgálatok hiányában, a téves öndiagnózisra alapozott penicillin allergia következményeire hívják fel a figyelmet. A betegek beszámolói elárulják, hogy korábban csalánkiütés-szerű, duzzanattal járó tüneteket észleltek, melyek eredetét az akkoriban szedett, penicillin tartalmú készítményeknek tulajdonították. Az ülésen ismertetett vizsgálatok során elvégzett allergiateszt azonban, csak kevés esetben igazolt valódi penicillin allergiát. A kutatók ezért lényegesnek tartják az allergiateszt elvégzésének, és a megfelelő szakorvossal – allergológussal - történő konzultációnak a fontosságára, és az öndiagnózis veszélyeire felhívni a figyelmet.

A csalánkiütés okainak tisztázása sokszor igen bonyolult folyamat – magyarázza dr. Garaczi Edina bőrgyógyász-allergológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Előfordulhat, hogy a tünetek hosszabb időn át, hetekig is fennállnak, de gyakran elmúlnak, mielőtt a beteg orvoshoz kerül és többet nem is jelentkeznek. Csalánkiütést azonban nem csak gyógyszerallergia okozhat. A kiváltó okok skálája igen széles: kiválthatják például étrendkiegészítő tabletták, készételekben, italokban lévő tartósító-és színezőanyagok, aromák, de egyes betegeknél hideg szél, vagy bizonyos ételek után végzett testedzés is csalánkiütést okozhat.

Az első vizsgálatban résztvevő 384, önmagát penicillin allergiásként definiáló beteg közül valójában csak 6 százaléknál volt az allergia teszttel is igazolható. A másik vizsgálat során, a műtétre váró 38 beteg esetében pedig egyiküknél sem született pozitív eredmény.

A felesleges antibiotikum használat legnagyobb veszélye az antibiotikum-rezisztens baktériumok további terjedése. A problémára a WHO ez év áprilisában megjelent jelentése is felhívja a figyelmet. Eszerint az antibiotikumoknak ellenálló baktériumtörzsek terjedésének fő oka az antibiotikumok helytelen használata. Ha a beteg recept nélkül szed antibiotikumot, vagy a receptre felírt gyógyszert az orvos által meghatározott időnél rövidebb ideig szedi, olyan mutációkat okozhat a baktérium törzsben, melyek ellenállóvá tehetik a gyógyszerrel szemben.

Az önmagát tévesen penicillin allergiásnak vélő beteg tehát szükség esetén nem csak a saját szervezetét és pénztárcáját terheli feleslegesen, de hosszútávon hozzájárul a rezisztens baktériumok terjedéséhez. Dr. Garaczi Edina ezért azt tanácsolja, hogy aki antibiotikum szedését követően szokatlan tüneteket tapasztal magán: bőrpír, kiütés, netán fulladás érzés, heves köhögés lép fel, végeztessen allergia tesztet. A penicillin allergia legegyszerűbb vizsgálati módja vérvételből elvégezhető. Amennyiben a teszt pozitív lesz, vagyis bebizonyosodik, hogy a tüneteket valóban a penicillin allergia okozza, a szakorvos a megfelelő készítményt fogja javasolni a penicillin helyett, amit a beteg a továbbiakban baktérium fertőzés esetén biztonsággal szedhet.

0 Tovább

Változtak az élelmiszercímkék

Nagy segítség az étel allergiások és étel intoleranciások számára, hogy 2014. december 13-tól kötelezővé vált az allergének jelölése az előre nem csomagolt élelmiszereken is, így egy vendéglátó egységben és a csemege pultból kapott élelmiszereken esetében is kötelező információt szolgáltatni az allergénekkel kapcsolatban.

2011 decemberétől hatályos az európai parlament és tanács 1169/2011/EU rendelete, melynek értelmében az általános előírások 2014. december 13-tól kötelező érvényűek, míg 2016. december 13-tól már a tápérték jelölésre vonatkozó részek is kötelezőek lesznek. Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa elmondta, hogy az idén december 13-a előtt forgalomba hozott termékek a készlet erejéig forgalmazhatóak, így még valószínűleg találkozhatunk nem megfelelően jelölt termékkel is, hiszen jó néhány élelmiszer több hónapig, vagy akár évekig is eltartható.

2014 december 13-tól az élelmiszereken a következők szerepelnek:

  • Élelmiszer neve
  • Összetevők
  • Kötelezően jelölendő allergének
  • Összetevők, összetevő csoportok mennyisége
  • Nettó mennyiség
  • Minőség megőrzési idő
  • Különleges tárolási, vagy felhasználási feltételek
  • Előállítók neve, címe
  • Származási ország vagy az eredet helye
  • Szükség esetén felhasználási útmutató
  • Alkohol tartalom, ha több mint 1,2%-ot tartalmaz
  • (2016-tól Tápérték jelölés)
     

Tájékoztatási lehetőségek

A rendelet szabályozza azt is, hogy milyen formában kell a tájékoztatást kivitelezni, és szerencsére egyértelműen a fogyasztók érdekeit helyezi előtérbe. Az előre csomagolt élelmiszereknél, minden esetben közvetlenül a csomagoláson kell feltüntetni az információkat.  Az előre nem csomagolt élelmiszerek esetében pedig az allergéneket feltűnően, jól láthatóan, olvashatóan, letörölhetetlen módon kell feltüntetni. Erre jó megoldás lehet a csemege pult mellett kihelyezett tábla, vagy az étlap mellett feltüntetett allergének.  Nem tekinthető szabályosnak, ha csak külön kérésre kerülnek az allergének bemutatásra, ezért bár elméletileg engedélyezett a szóbeli tájékoztatás is, a gyakorlatban ez elég nehezen kivitelezhetőnek tűnik.  A tájékoztatásért természetesen tilos többletköltséget felszámolni.

Allergének jelölése

Az allergének jelölésére többféle módszer is választhatnak a gyártók. Néhány példa: „tejpor”, „tejpor”, „tejpor”, pörkölt földimogyoró „pörkölt földimogyoró”, a lényeg, hogy jól látható, elkülöníthető legyen a  többi összetevőtől.  Szintén pozitívum, hogy a legkisebb használható betűméret is meghatározásra került. 
Az a vállalkozó, akinek a neve, vagy cégneve alatt az élelmiszert forgalomba hozzák felelős a megfelelő allergén tájékoztatásért.  Tehát bármilyen hibát, nem megfelelő módszert látunk a termék gyártójához érdemes a panaszunkkal fordulni.

Allergiát vagy Intoleranciát okozó anyagok és termékek:

1. Glutént tartalmazó gabonafélék (azaz búza, rozs, árpa, zab, tönkölybúza, kamut, illetve hibridizált fajtái) és a belőlük készült termékek.

2. Rákfélék és a belőlük készült termékek.

3. Tojás és a belőle készült termékek.

4. Hal és a belőle készült termékek.

5. Földimogyoró és a belőle készült termékek.

6. Szójabab és a belőle készült termékek.

7. Tej és az abból készült termékek (beleértve a laktózt)

8. Diófélék, azaz mandula, mogyoró, dió, kesudió, pekándió, brazil dió, pisztácia, makadámia és az ezekből készült termékek.

9. Zeller és a belőle készült termékek.

10. Mustár és a belőle készült termékek.

11. Szezámmag és a belőle készült termékek.

12. Kén-dioxid és az SO2-ben kifejezett szulfitok 10 mg/kg, illetve 10 mg/liter összkoncentrációt meghaladó mennyiségben.
13. Csillagfürt (lupin) és a belőle készült termékek.
14. Puhatestűek és a belőlük készült termékek.

Allergén jelölés a gyakorlatban

Érdemes nem csak az allergének neveit, de a számokat is megjegyezni, hiszen egyre több helyen látható az allergén jelölésnek az a fajtája, hogy egy táblára függesztik az allergiát, vagy intoleranciát okozó anyagokkal (abban a sorrendben, ahogy a rendeletben szerepel) és a termék neve mellé csak számokat írnak. Így például: Ha a csirkemell sonka neve mellet az 1., 6., 7., számok szerepelnek, akkor az azt jelenti, hogy az adott termék tartalmaz glutént, tejet és szóját is.

0 Tovább

Hogyan válasszunk testápolót, arckrémeket?

Téli hidegben mindenki tapasztalhatja, hogy a bőre a szokásosnál szárazabb, sok esetben vörös, viszkető ekcémás foltok jelentkeznek kézfejen, arcon, nyak területén. Ilyenkor a legfontosabb a megfelelő bőrápoló kozmetikumok megválasztása.

Évszaknak megfelelő bőrápolás

Nyári melegben a bőr elegendő faggyút termel, de télen ez sokszor kevés a bőr egyensúlyának megőrzéséhez. Hideg, szeles időben ezért a normál bőr is igényelhet zsírozó testápolót, így a bőr kiszáradása, és az ekcéma kialakulása megelőzhető. A zsírosabb kenőcsök vagy a könnyen felszívódó hidratáló krémek állaga az összetevők arányától függ – mondja dr. Garaczi Edina bőrgyógyász-allergológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. A következőkben részletesen ismertetjük a kozmetikumok legfontosabb összetevőit. A felsorolásból megtudhatjuk azt is, hogy a termékeken feltüntetett listán milyen néven találjuk az egyes alapanyagokat, amelyek segítségével bőrünk számára szükséges védelmet biztosíthatjuk a téli hidegben is.

Zsírozó, bőrtápláló alapanyagok: ezek a vízben nem oldódó alapanyagok védőréteget képeznek a bőr felszínén, nem engedik, hogy víz szabadon távozzon a bőrből. Ilyen természetes származékok például a shea vaj (karitévaj), kakaóvaj, jojoba-, oliva-, avokádó-, kókuszolaj. Szintetikus alapanyagok például a fehér viasz (cera alba= méhviasz), lanolin (gyapjúzsír), vazelin, eucerin (gyapjúzsír alkoholokat, vazelint tartalmazhat) vagy a paraffin származékok.

Vízmegkötő alapanyagok: a bőr hidratálásában segítenek, mivel nagy mennyiségű víz megkötésére és a bőrbe történő bejuttatására képesek. Ilyenek például a glycerin vagy a lecitin, melyek a hidratáló testápolók nélkülözhetetlen alapanyagai.

Emulgeáló szerek: ezek az összetevők a lipidtartalom mellett nagy mennyiségű vizet is képesek megkötni (olaj-víz emulziók). Ilyen emulgeálók például a stearate, cetearyl alcohol, vagy a triglyceridek.

Bőrtípusnak megfelelő kozmetikumot válasszunk
Száraz, atópiás bőr esetén a 30% zsírozó, bőrtápláló alapanyagot tartalmazó testápolók vagy kenőcsök a legjobbak. Ezeket lipidpótló testápoló néven vásárolhatjuk meg a gyógyszertárakban, drogériákban.

Normál, vegyes bőr mindennapi ápolására a krémesebb állagú hidratáló testápolók a legjobbak. Ezek a készítmények az emulgeáló szerek segítségével ideális mennyiségben tartalmaznak vizes és olajos komponenseket is. Kedvező tulajdonságuk, hogy jól kenhetők, gyorsan felszívódnak és nem tömítik el a pórusokat.

Az arc ápolására a vizes fázisú hidratáló krémek ajánlottak, de érett vagy nagyon száraz bőr esetén az arcra is bőrtápláló, magasabb lipidtartalmú kozmetikumokat válasszunk. Pattanásos bőr vagy rosacea esetén a fokozott faggyútermelés miatt a bőr zsíros és többnyire érzékeny. Ezekre a bőrproblémákra speciálisan kifejlesztett kozmetikumok állnak rendelkezésre, melyek a bőr faggyútermelését is szabályozzák.

Az érzékeny, allergiára hajlamos bőr esetén illatanyag (fragrance) és tartósítószer-mentes (például paraben-mentes) készítményeket keressünk. Ilyenkor is figyelembe kell venni a bőr száraz vagy zsírosodásra hajlamos jellegét, mindkét típusban elérhetők a hipoallergén kozmetikumok.

Kézápolásra télen mindig egy kicsit zsírosabb kenőcsöt válasszunk, mert a hideg szél, vagy meleg kesztyű hiánya jobban igénybe veszi, kiszárítja a bőrt. Mivel ezek lassabban szívódnak fel, elsősorban éjszakára optimális a használatuk, amikor elég idő van a bőr regenerálódásához.

0 Tovább

Az antibiotikum mégsem okoz asztmát?

Korábbi kutatások egyértelmű összefüggést véltek felfedezni a terhesség alatt, illetve a kora gyermekkorban szedett antibiotikum és az asztma megjelenése közt, az elmélet azonban most megdőlni látszik.

Svéd kutatók a British Medical Journal hasábjain publikálták 2006 és 2010 között végzett vizsgálataik eredményeinek összegzését, melyet közel félmillió gyermek részvételével végeztek el. Eredményeik szerint egyértelműen téves az a korábbi feltételezés, miszerint az antibiotikumok szedésének bármi köze volna az asztma megjelenéséhez. Indoklásukban szerepel többek közt az, hogy a kisgyermekkorban kezdődő asztma könnyen összetéveszthető a légúti fertőzés tüneteivel, amelyre a kezelőorvos antibiotikumot ír fel. Ha a gyermek állapota ezután sem javul, és bebizonyosodik az asztma diagnózisa, a tüneteket tévesen a gyógyszer szedésével hozzák kapcsolatba, pedig az asztma  tünetei valójában már az antibiotikum szedése előtt, azt megelőzően megjelentek.


A korábban igaznak vélt összefüggés téves mivoltát igazolja az a megállapítás is, mely szerint az asztma megjelenését önmagában is kiválthatja egy légúti fertőzés függetlenül attól, hogy a beteg emiatt szedett-e antibiotikumot, vagy sem. A kutatók a korábbi kutatások hiányosságaként róják fel, hogy az eredmények összegzése során nem vizsgálták kellő alapossággal a beteg környezetét, genetikai hátterét, életmódját, melyek szintén fontos szerepet játszanak a betegség megjelenésében. Vizsgálataik során ezért kiemelt figyelmet szenteltek a felsorolt tényezőknek.

Első körben kizárólag a terhesség alatt szedett antibiotikum hatását vizsgálták. Úgy találták, hogy ez 28%-ban növelte meg a betegség kialakulásának kockázatát a gyermeknél. Később azonban emellett a gyermek környezetét, családját, életmódját is figyelembe véve megállapították, hogy az antibiotikum szedés tényének önmagában semmilyen hatása nincs a betegség későbbi kialakulására nézve. Több családban is megfigyelték például, hogy habár az édesanya mindkét gyermekével való várandóssága idején szedett antibiotikumot, de asztma csak az egyik gyermeknél jelentkezett. A korábbi összefüggésről tehát egyértelműen állítják, hogy téves, úgy vélik, a terhesség alatt szedett antibiotikum önmagában nem okoz a születendő gyermeknél asztmát.

A korai életkorban szedett antibiotikum hatását vizsgálva a kutatók szintén arra jutottak, hogy a korábbi összefüggés téves feltételezésen alapult. Részletes vizsgálódásaik alapján megállapították ugyanis, hogy főként a légúti fertőzéssel kezelt gyermekeknél jelentkezett később asztma, az egyéb problémákra bőr-, és húgyúti fertőzésekre szedett antibiotikum nem okozott asztmát. Ez megerősíti azt a felvetésüket, miszerint a kisgyermekkorban a kezdődő asztmát, gyakran tévesen légúti fertőzésként diagnosztizálják.

Az asztma kialakulásának lehetséges okairól dr. Somogyi Éva gyermektüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy 5 éves kor alatti gyermekeknél légúti vírusfertőzés, megfázás során gyakran jelentkeznek az asztmához hasonló tünetek, ez az úgynevezett asztmás hörghurut. Ez fokozott orvosi gondozást, folyamatos megfigyelést igényel, nem szabad arra alapozni, hogy majd kinövi a gyermek. „Régóta ismert, hogy az asztmások családjában halmozottan fordulnak elő allergiás betegségek, vagyis nyilvánvaló a genetikai meghatározottság. Így ezt a tényezőt semmiképp sem szabad figyelmen kívül hagyni, a betegség kialakulásával kapcsolatos összefüggések kutatása során. Azonban nem maga a betegség, hanem az allergiás hajlam öröklődik. Ha mindkét szülő allergiás asztmától szenved, a gyermeknek 60-80 %-os esélye van a betegségre.” Dr. Somogyi Éva ezért azt javasolja, hogy azokban a családokban, ahol előfordult a betegség, fokozottan ügyeljenek a tünetekre. Forduljunk szakemberhez, ha a gyermek az őszi-téli időszakban megjelenő gyakori fertőzésekre visszatérő fulladásos rohamokkal reagál, vagy futás után zihál, levegőért kapkod, esetleg bizonyos helyzetekben – például dohos helyen, állatok között – rendszeresen fullad, köhög.

0 Tovább

Még mindig sok a félreértés az allergiákkal kapcsolatban

Az Amerikai Allergia, Asztma és Immunológia Kollégium (ACAAI) közleménye szerint a belgyógyászok és gyermekorvosok tudása nem naprakész az allergiás betegek ellátásával kapcsolatban. A kérdőíves felmérés során például csak 50 százalékuk tudta, hogy súlyos allergiás reakció esetén mi a teendő. Az eredmények kapcsán a szakmai szervezet a szakszerű ellátás, allergológussal történő konzultáció fontosságát hangsúlyozza.

Az ACAAI előző évi tudományos ülésén ismertetett eredmények szerint az allergiához kapcsolódó tévhitek nem évülnek el a köztudatban, és az orvosok közt is sok a félreértés egy-egy kérdésben. A megkérdezett, összesen 409 belgyógyász és gyermekorvos között elvégzett kérdőíves felmérésben a résztvevőknek olyan szituációkra kellett választ adniuk, amelyek bármikor előfordulhatnak a rendeléseken.

Ön tudja, mit tegyen anafilaxia esetén?

Az első, 50 százalékos eredménnyel zárult kérdést a következő megfogalmazásban olvashatjuk az ACAAI honlapján: Mi a legelső kezelési mód egy olyan páciens esetében, akinél egy ismert ételallergén elfogyasztása után hányás és csalánkiütés jelentkezik? A megkérdezettek fele adott helyes választ: a betegnek epinefrin injekciót kell kapnia.

Dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa kiegészítésként elmondta, hogy az ételallergiák valóban nagyon súlyos allergiás reakciót is okozhatnak. „Az anafilaxiás sokk életveszélyes állapot, ilyen esetben epinefrin injekcióra van szükség. Ha a betegnél a következő tüneteket észleljük: az arc kipirosodása, testszerte csalánkiütés, torokduzzanat, nehézlégzés, fulladás, vagy szédülés, verejtékezés, hányás - hívjunk mentőt, mert csak szakember képes megfelelően ellátni a beteget. Ne adjunk kalcium injekciót, mert azzal rontunk az állapotán!” Elsődleges tehát, hogy az állapotát stabilizáljuk, de a későbbiekben mindenképp ajánlott allergiatesztet végeztetni. A diagnosztizált betegnek az orvos írja fel az epinefrin injekciót, így a későbbiekben az ilyen súlyos reakció megelőzhető.

Kaphat-e influenza ellen oltást, ha tojásallergiás?

A belgyógyászok 85 százaléka szerint nem, ők tévedtek. Az influenza elleni oltóanyagok előállítása csirkeembriókban történik, így alkalmazásukat a tojásra allergiás betegek óvatossági okokból többnyire kerülik. Számukra az oltás előtt javasolt allergológus szakorvossal egyeztetni, így mérlegelhető az oltással járó előny és kockázat egyaránt. Az allergológus a már diagnosztizált és a tojásallergia gyanús betegeknél is alkaros bőrteszt vizsgálat segítségével győződhet meg a vakcina biztonságos alkalmazhatóságáról. A bőrpróba során ugyanis lehetőség nyílik mind a tojás, mind pedig az oltóanyaggal szemben jelentkező allergiás reakció igazolására. Ha a vizsgálat eredménye negatív, akkor a páciens a vakcina teljes dózisát biztonsággal megkaphatja.

A pozitív eredmény sem kizáró ok, az ilyen esetekben érvényes szakmai protokoll az Amerikai Allergia, Asztma és Immunológiai Akadémia (American College of Allergy, Asthma and Immunology) határozata alapján történik. Az eljárás minden esetben nagy odafigyelést és felkészültséget igényel. Tojás allergia esetén kisebb dózisokban, 15 perces időközönként ismételve, öt fázisban kaphatja meg a beteg az oltást. Az oltóanyag beadását 30 perces megfigyelési idő követi.

A gyerekekre tényleg az eper a legveszélyesebb?

A gyermekorvosok körében is sok a félreértés, például a gyermekkori táplálékallergiákkal kapcsolatban. Mindössze 27 százalékuk nevezte meg helyesen a leggyakoribb táplálékallergéneket, a többség az epret és a mesterséges ételszínezékeket jelölte meg. A leggyakoribb allergének ugyan életkoronként mutatnak némi eltérést, de gyermekeknél az ételallergiás tünetek 90 százalékát egyértelműen a tej, tojás, szója, és a mogyoró okozza – mondja dr. Hidvégi Edit. Az allergia kivizsgálásával kapcsolatban is eltérő eredmények születtek, a válaszadók többsége gondolta úgy, hogy az alkaros bőrteszt nem megfelelő a 3 éven aluli gyermekek vizsgálatára. A valóságban azonban kisebb gyermekeknél – akár fél éves kortól is - elvégezhető, amennyiben a gyermek együttműködő. Kisebbeknél vérvétellel vizsgálható az allergén.

Az ACAAI orvosai az érintettek számára azt javasolják, hogy allergiás tünetekkel allergológus szakorvoshoz forduljanak, aki rendelkezik azzal a plusz tudással, naprakész információkkal, amivel felkészülten képes ellátni a betegek panaszait.

0 Tovább

Allergiák

blogavatar

Allergia blog információt közvetít a mára szinte minden embert érintő allergiáról legyen az szénanátha, ételallergia, asztma, gyógyszerallergia, fémallergia. Hírek, információk, összefoglalók a megelőzésről, diagnosztikáról, kezelési lehetőségekről.

Utolsó kommentek