Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az Északi-középhegység az allergiások Mekkája

 Hazánkban sok a parlagfűvel erősen fertőzött terület, nem véletlen, hogy a leggyakoribb allergiás panasz is a gyomnövény késő nyári, korai őszi virágzásának idején jelentkezik. Az allergia tüneteinek erősségét a lakóhelyünk elhelyezkedése is befolyásolja, de akkor is van megoldás, ha épp a legszennyezettebb városok egyikében élünk.

 

Allergén epicentrumok

Az Asthma and Allergy Foundation of America elkészítette a legfrissebb, Spring Allergy Capitals néven megjelent listát, mely az allergiások szempontjából legkedvezőtlenebb körülményeket biztosító városokat rangsorolja. A százas lista első helyére az idei évben a Mississippi állambeli Jackson városa került, mely magas pollenszámával és az allergiaellenes gyógyszerek jelentős mértékű fogyasztásával léphetett a képzeletbeli dobogó első fokára. A lista elkészítésekor az említett adatok mellett a készítők figyelembe vették még az egy főre jutó allergológusok számát is, ez az első tíz helyezett esetében a legmagasabb. Érdekesség még, hogy az első három helyezett városban megegyezőek a gyakori allergének, eszerint a vörös cédrus, vadmálna, szilfa, fűzfa és nyárfa okozza a legtöbb panaszt. A következőkben annak jártunk utána, vajon a helyi sajátosságokat figyelembe véve, összeállíthatunk-e egy hasonló listát Magyarországra vonatkoztatva is.

 

Évszakonként változó allergének

A hazai helyzet valamivel egyszerűbb, mivel országunkban sem az éghajlat, sem pedig a vegetáció tekintetében nem beszélhetünk lényeges különbségekről, ezért az allergének eloszlása sem mutat akkora változatosságot, mint a nagyobb területű és földrajzilag is változatosabb Egyesült Államokban – felelte kérdésünkre dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. A légköri allergéneket allergenitásuk szerint csoportosítjuk. A négy csillaggal jelölt csoportba a magas allergenitású növényeket soroljuk, melyek sokak számára okoznak panaszokat. Hazánkban ide tartozik a parlagfű mellett a pázsitfűfélék és az üröm. A három csillaggal ellátott csoport tagjait érdemes még kiemelnünk, ezek szintén gyakran okoznak tüneteket. A legismertebbek közülük talán a fűz, a kőris, az éger, a nyír, a tölgy és a mogyoró. Az egyes allergének azonban inkább csak évszakok tekintetében mutatnak eloszlást és nem területileg. Az allergén növények virágzásának időpontját a pollennaptár tartalmazza, mely az aktuális időjárás függvényében mutathat némi eltérést.

 

Az első számú ellenség

Hazánkban a legtöbb panaszt egyértelműen a parlagfű okozza. A növény adottságai miatt kiirtása lehetetlennek tűnő feladat, mivel egyetlen egyede is több száz pollent képes a levegőbe juttatni, melyek azután a szél szárnyán hatalmas távolságokra is eljutnak. Hihetetlenül ellenálló faj, így a mostanában gyakran szélsőséges időjárás sem befolyásolja döntően a terjedését. Parlagfűvel legerősebben fertőzött területek elsősorban a nyugati országrészben, a Balaton körül találhatók, de augusztus közepe környékén, a növény virágzásának csúcsidőszakában a Csongrád és Szabolcs-Szatmár Bereg megye területén élő allergiás betegek is tüneteik rosszabbodását tapasztalhatják. A legkedvezőbb helyzetben az Északi-középhegység területén élők vannak, mivel a gyomnövény a tengerszint felett 400 méteres magasságban már egyáltalán nem, vagy csak nehezen él meg.

 

Harmóniában a természettel: immunterápia

Ha mégsem vagyunk olyan szerencsések, hogy a legkevésbé fertőzött területek egyikének az irányítószáma szerepeljen a lakcímünkben; sőt épp ellenkezőleg, a házunk ablaka egy gondozatlan, parlagfűtől hemzsegő rétre vagy a belvárosban álló elhanyagolt, gyomos telekre néz, akkor sem a költözés az egyetlen lehetőség. Az immunterápiás kezelés eddig is sokak számára jelentett megoldást és népszerűsége az elmúlt évek alatt egyre nő – számolt be tapasztalatairól dr. Balogh Katalin. A 3-5 éven át tartó kezelés segítségével a betegek már az első allergiaszezon alatt is jelentős, átlagosan 50%-os mértékű javulást érnek el, melyet a következő évben újabb 20-25%-os tünetcsökkenés követ. Az immunterápia azonban nem pusztán ideiglenes megoldást jelent, a kezelés segítségével 10-12 éves tünetmentes időszak érhető el. Az immunterápia hatására a beteg szervezete megtanulja elviselni azt az anyagot, ami korábban az allergiás tüneteket kiváltotta, így többé az sem okoz problémát, ha lakóhelyén, vagy nyaralás alatt parlagfű szezonban a szabadban kell tartózkodnia. Elmúlik az orrdugulás, orrfolyás kellemetlen érzése, ezáltal ismét nyugodt lehet az éjszaka, megszűnik az allergiaszezonban gyakran jelentkező kialvatlanság, fáradtság is. Az immunterápia a parlagfű mellett több gyakori allergén - például fűpollen, háziporatka, vagy fekete üröm - esetén is alkalmazható.

 

www.allergiakozpont.hu

 

0 Tovább

háziállat allergia

Gyerekek és házi kedvencek

Minden szülő életében elérkezik a pillanat, amikor a cseperedő gyermek egyre inkább vágyik valamilyen házi kedvenc társaságára. A véget nem érő alkudozások és ígéretek többnyire elérik céljukat és elgondolkozunk azon, hogy milyen állat is lenne a leginkább megfelelő.

 


Új trend: a csupasz háziállat

Létezik kopasz tengerimalac, hírességek kedvence a kínai meztelen kutya, de beszerezhetünk akár csupasz macskát is, mindez azonban csak esztétikai kérdés. Háziállat-allergia esetén ugyanis nem csak a szőrszál, vagy a toll allergizálhat. Tüneteket válthatnak ki az állat nyálában, faggyújában, vizeletében található fehérjék, sőt a leváló hámsejtek darabjai is. Sőt, a legtöbb gondot épp ezek az apró részecskék okozzák - figyelmeztet dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológus főorvosa. Bekerülnek a lakás levegőjébe, ülepedő porába, a bútorok huzatába, a szőnyegekbe és a drapériákba. A beszáradt nyál és faggyú feltöredezve, elporladva sokszor a lakás állattól elzárt, távoli részeibe is eljut a légáram útján és még a legalaposabb takarítás mellett is akár évekig kimutatható és tüneteket okozhat.

 

Allergén házi kedvenc ranglista

Allergia tekintetében nem állíthatunk fel egyértelmű sorrendet. Leggyakoribb e téren a macska-, illetve a kutyaszőr-allergia, előfordul azonban allergiás reakció lóra, hullámos papagájra, aranyhörcsögre, tengerimalacra és szinte minden otthon vagy a ház körül tartott állatra. Mindez azonban leginkább egyéni érzékenység kérdése. A házi kedvencek által okozott panaszok is a jellegzetes allergiás tünetek formájában jelentkeznek: köhögés, tüsszögés, szemviszketés. Az állat ketrecének, fekhelyének tisztán tartása, vagy az állattal történő érintkezés hatására bőrreakciók is jelentkezhetnek.

 

Húsvéti kedvencek

Az ünnep közeledtével egyre több helyen jelennek meg a kisnyulakat, kacsákat eladásra kínáló árusok, de az állatkereskedések is kibővítik kínálatukat ebben az időszakban. Ha alaposan átgondoltuk és valóban kisállatot szánunk ajándékba, a következőkre mindenképp figyeljünk. A nyúlszőr allergia a tesztek eredményei szerint nem ritka, a tünetek között szénanátha, asztma és csalánkiütés is szerepel. Ha házi kedvencnek a nyulat választjuk, lehetőség szerint tartsuk a kertben vagy az erkélyen. Rendszeresen fürdessük, és a szőrét keféljük át, a ketrecét tisztítsuk meg, az almot cseréljük, így csökkenthető a lakásban elszóródó allergén mennyiség. A simogatások után kézmosás, ruhacsere is szükséges lehet. Az élő kiskacsa vásárlásával kapcsolatban fontos megjegyeznünk, hogy a hazai vizsgálatok szerint az allergiás betegek 15,9 százalékánál lehetett kimutatni liba, csirke, kacsa toll allergénnel szembeni érzékenységet. A leggyakrabban a liba és a kacsa toll allergizál, ennek oka, hogy többnyire ezekkel töltik meg a párnákat. A toll általában atkákkal szennyezett, ezért sokáig úgy vélték, hogy a tollallergiát is az atkák okozzák, mígnem a toll önálló allergizáló hatását laboratóriumi kísérletekkel is igazolták.

 

Állatok és allergiák

Az állattartás kérdésével érdemes óvatosan bánnunk, ha korábban már jelentkezett panaszunk emiatt. Javasolt ezért vásárlás előtt javasolt többször felkeresnünk a tenyésztőt, vagy kereskedést, ahonnan beszerezzük majd az állatot és megfigyelni, okoz-e esetleg panaszokat. Ha korábban már egyértelműen jelentkeztek tünetek, javasolt allergia vizsgálatot végeztetni, amiből megtudhatjuk valóban fennáll-e az érzékenység. Nehezíti a helyzetet, hogy az allergia fajta specifikus, tehát pl. ha valaki allergiás a házimacskára, lehet, hogy a sziámira nem, vagy fordítva. A kutyafajtáknál is hasonló a helyzet – hívja fel a figyelmet dr. Balogh Katalin.

Plusz egy érdekesség

Az immunrendszerről tudni kell, hogy két alapvető része vesz részt a kórokozók elleni védelemben, illetve az allergiás reakciók kialakításában. A két sejtcsoport balansz-szerűen működik, tehát ahol az egyik a sok “feladat” következtében megerősödik, elnyomja a másikat. Ezért ha sok apró, úgynevezett mikrofertőzés éri a kisgyermeket, az immunrendszer fertőzések ellen védő része elnyomja az allergiát létrehozó részét. Felmérések példaként hozzák azt, hogy az úgynevezett farmer életmódot folytató családban születettek között alacsonyabb számban alakul ki légúti allergia, vagy ahol kisgyermekkorban kutya élt egy lakásban a családdal, kevesebben lettek allergiások fiatal felnőtt korukra.

 

www.allergiakozpont.hu

0 Tovább

Allergiák

blogavatar

Allergia blog információt közvetít a mára szinte minden embert érintő allergiáról legyen az szénanátha, ételallergia, asztma, gyógyszerallergia, fémallergia. Hírek, információk, összefoglalók a megelőzésről, diagnosztikáról, kezelési lehetőségekről.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek