Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A gyermekkori fogromlást reflux is okozhatja

A fogak romlását nemcsak az elhanyagolt szájhigiéne, vagy a túl sok cukrozott üdítő, édesség okozhatja. A gyermekkorban jelentkező fogromlás reflux betegség jele is lehet.

Reflux csecsemőkorban

Étkezés során, az elfogyasztott táplálék a szájból a nyelőcsövön keresztül a gyomorba jut, majd útját a bélrendszer felé folytatja. Egyes embereknél azonban visszafelé is lejátszódik ez a folyamat: a gyomor keverő mozgása során nemcsak a patkóbél felé jut a gyomortartalom, hanem – ha rossz a nyelőcső alsó záróizmának működése – vissza is folyhat a nyelőcsőbe, akár a garatig is. Ezt a jelenséget nevezzük refluxnak  –tudtuk meg dr. Hidvégi Edit gyermek gasztroenterológustól, a Budai Allergiaközpont orvosától. A kis csecsemőknél ez a bukás jelensége, amelyet szinte minden anyuka tapasztalhat. Az első hónapokban ez szinte természetes dolog, a bukások gyakorisága a gyomor záróizmának megerősödésével, nagyjából a gyermek fél-egy éves korára fokozatosan csökken. A csecsemőkori bukás az esetek jelentős részében nem igényel gyógyszeres kezelést. Anyatejjel táplált babák esetében sajnos az anyai diéta nem segítheti a tünetek csökkentését. Tápszeres csecsemőknél a sűrűbb, ú.n. AR (antireflux) tápszerek adása ajánlott.

Nagyobb gyermekeknél is jelentkezhet

A legtöbb csecsemő kinövi a refluxot, a betegség azonban nagyobbaknál is előfordulhat. Esetükben a már említett szövődmények mellett a reflux a fogakat is károsíthatja. Dr. Hidvégi Edit szerint a reflux kezelése azért is fontos, mert ha a gyomorsav és az emésztőnedvek a szájüregbe kerülnek, gyakran kikezdik a fogzománcot, és felgyorsulhat a fogak romlása. A kezeletlen betegség emellett a későbbi életkorokban kiválthat köhögést, sípoló légzést, orrfolyást, arcüreggyulladást, mellkasi fájdalmat is. A nyelőcső nyálkahártya felmaródása miatt vérzés léphet fel, később gyomorszáj szűkület alakulhat ki. A reflux során visszajövő levegő böfögést, a savas gyomornedv a szájban is érezhető savanyú ízt, esetleg kellemetlen szájszagot okozhat. Rekedtség, visszatérő torokfájás is jelentkezhet.

Kiváltó okok és kezelés

Az idősebb gyermekek esetében refluxot ugyanazok az okok váltják ki, mint a felnőtteknél. Bármi előidézheti, ami a gyomor és nyelőcső közötti izom ellazulását okozza, vagy a gyomorra irányuló nyomást növeli. Ezek közé tartozik az elhízás, a túlevés, bizonyos ételek és italok, valamint egyes gyógyszerek. A gasztroenterológiai vizsgálatot követően, amennyiben bebizonyosodik, hogy a panaszokat reflux okozza, nagyobb gyermekeknél gyomorsav csökkentő gyógyszerek adásával mérsékelhetőek a panaszok. Emellett hasznos lehet az ágy fejvégi részének megemelése, naponta több, kisebb étkezés bevezetése, a panaszokat okozó ételek és italok - pl. savanyú, fűszeres, zsíros ételek, csokoládé - kerülése és a rendszeres testmozgás. Segíthet a panaszokat megelőzni, ha a ruházat derékban nem túl szoros.

0 Tovább

Többféle módon is mérgezhetjük magunkat a hőségben

Gyomorrontás, hasfájás, hasmenés, hányás – a gyomor- és bélrendszeri fertőzések tünetei sokszor a higiéniás szabályok betartásával megelőzhetőek lennének. Mit tegyünk, hogy a nyári melegben az étkezések kellemetlen mellékhatásait elkerüljük?

 

Nem csak a tojás okozhatja

Az ételmérgezéssel összefüggésben elsőként a tojásra, a tejtermékekre, vagy húsokra gondolunk, pedig a zöldség-, vagy gyümölcsfélék is okoznak panaszokat – figyelmeztet dr. Hidvégi Edit gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont orvosa. Az Egyesült Államokban 2011-ben lezajlott lisztériajárványt például fertőzött sárgadinnye fogyasztása idézte elő, de 2009-ből ismerünk olyan eseteket is, ahol fertőzött mogyoró okozott szalmonellás megbetegedéseket. A sokszor kórházi ellátást is igénylő, vagy akár végzetes kimenetelű esetek többsége azonban az ételek helyes tárolásával és elkészítési módjával, illetve alapos tisztítással megelőzhető. A fertőzések többsége a várandósokra, idős, legyengült immunrendszerű egyénekre és kisgyermekekre jelent nagyobb veszélyt, így esetükben mindig nagy körültekintéssel járjunk el az ételek elkészítése során.

 

Betegségek és tünetek

Az előbbiekben említett, magas lázat, izomfájdalmat, hányingert, hasmenést okozó lisztériabaktérium a gyümölcsök, zöldségek mellett kész hústermékekben, joghurtokban, lágy sajtokban is előfordulhat. A tejtermékek mellett a nyers tojás és húsok, illetve bizonyos zöldségfélék fogyasztása szalmonellafertőzést is okozhat. A tünetek hasonlóak, a 12-72 órán belül jelentkező szalmonellás panaszokkal szemben a lisztéria esetében azonban a fertőzött étel elfogyasztását követő 2 naptól kezdődően akár 2 hónappal később is megjelenhetnek. Az E.coli nevű kórokozó nevét is ismerhetjük már a hírekből, 2006-ban fertőzött spenót fogyasztása okozott járványt az Egyesült Államokban. A hasi fájdalmakat, hasmenést, hányást okozó baktérium emellett darált marhahúsban, pasztőrözés nélküli gyümölcslevekben, vagy tejben is előfordulhat. A májbetegséget okozó, fáradtsággal, lázzal, levertséggel és súlyvesztéssel járó Hepatitisz A fertőzések egyértelműen a higiéniás szabályok elmulasztását jelzik. A betegség ellen létezik védőoltás is, de megelőzését az ételek készítése, elfogyasztása előtti alapos kézmosással segíthetjük. A gyakran egyszerű gyomorhurutként kezelt, gyomorgörcsöket, heves hasmenést, hányást okozó norovírusok egy-két napig okoznak panaszokat, míg a csirkehúsokban előforduló Campylobacter nevű korokozó akár véres hasmenést is előidézhet. A felsoroltak mellett a tenger gyümölcseivel is bánjunk óvatosan, alapos átsütés nélkül a szervezetbe jutva szintén fertőzések forrásai lehetnek.

 

Mire figyeljünk?

  • Alapvető, de sokszor mégsem fordítunk rá kellő időt, figyelmet: mossunk kezet, mielőtt a konyhába lépünk, akár főzés, sütés, vagy étkezés céljából tesszük.
  • A zöldségeket, gyümölcsöket felhasználás előtt alaposan mossuk és szárítsuk meg, fogyasztásig tároljuk hűtőben, elkülönítve a több élelmiszertől.
  • A spenót, saláta, káposzta és egyéb zöldségek külső leveleit távolítsuk el, a többi, felhasználásra szánt levelet külön-külön, egyesével mossuk le.
  • A főzés szintén segíthet a fertőzések megelőzésében, magas hőmérsékleten a legtöbb kórokozó elpusztul.
  • A konyhapultot, vágódeszkát mindig alaposan tisztítsuk meg, különösen nyers hús, vagy zöldségek feldolgozását követően.
  • Az elkészített ételt rövid időn belül tálaljuk és fogyasszuk el, a maradékot mielőbb tegyük hűtőbe.
  • Húsok készítése során soha ne tegyük a már alaposan átsütött, kész terméket a még feldolgozás előtt használt, korábban a nyers hús tárolására szolgáló edénybe.
  • A lejárt szavatosságú terméket ne fogyasszuk el, még akkor sem, ha hűtőben tároltuk.
  • A tojásokat feltörés előtt mindig alaposan mossuk át. A nyers tojást tartalmazó ételeket kerüljük a nyári melegben, ezek szinte pillanatok alatt megromolhatnak a hűtőből kivéve. Ez okból a lágytojás fogyasztása sem javasolt, a tojást tartalmazó fogásokat süssük alaposan át.

 

Mikor forduljunk orvoshoz?

A gyomorfertőzések többsége ágynyugalom, diéta és bőséges folyadék fogyasztás hatására magától is gyógyul pár napon-egy héten belül. A rizikócsoportba tartozó idősek, kisgyermekek és legyengült immunrendszerű betegek esetében azonban súlyosabb panaszok is jelentkezhetnek, melyek kezelése orvosi segítséget, gyakran kórházi kezelést igényel. Forduljunk orvoshoz, ha elhúzódó, magas láz, véres széklet, csillapíthatatlan hányás, vagy 3 napnál tovább tartó hasmenés jelentkezik. A vizelet csökkenése, a száraz száj, zavartság a kiszáradás jelei lehetnek, gyanú esetén hívjunk orvosi segítséget.

 

0 Tovább

Allergiák

blogavatar

Allergia blog információt közvetít a mára szinte minden embert érintő allergiáról legyen az szénanátha, ételallergia, asztma, gyógyszerallergia, fémallergia. Hírek, információk, összefoglalók a megelőzésről, diagnosztikáról, kezelési lehetőségekről.

Utolsó kommentek