A júniusban szokatlan forróság és magas UV-sugárzás kapcsán körbejártuk a témát, dr. Zubek Krisztina, bőrgyógyász segítségével.

 megfelelő napvédelem

A napvédők használatánál a leghatékonyabb eredmény eléréséhez kövessük a következő lépéseket:

  • Használjunk egy jó, széles spektrumú, legalább SPF 30 számú, benzophenone vegyi és fizikai (titán-dioxid és cink-oxid) védelmet egyaránt biztosító napvédő terméket.
  • Bőségesen kenjük be magunkat naptejjel, minden napsugárzás hatásának kitett testrészen, így az összefüggő filmréteggel biztosíthatunk védelmet a káros sugarak ellen.
  • A napvédő krém bőrben való felszívódásához megközelítőleg 20-30 perc szükséges és mivel könnyedén ledörzsölhető, így legalább a napozás megkezdése előtt fél órával vigyük fel a bőrre. Fél óra elteltével ismételjük meg a napvédő használatát, hogy az egyenletes fedést mindenhol biztosítsuk.
  • Amennyiben egy óránál hosszabb ideig tartózkodunk napon, úgy két óránként ismételten alkalmazzunk napvédőt.
  • Úszás, erős izzadás, vagy törölközőhasználat, esetleg ruha általi ledörzsölés esetén azonnal ismételjük meg használatát. Tegyük ezt abban az esetben is, ha a termék „vízálló” felirattal ellátott.
  • A rovarriasztó szerek csökkentik a napvédő termék hatását, így, amennyiben egyszerre alkalmazzuk mindkettőt, használjuk magasabb SPF számú krémet.
  • Az alkohol tartalmú testápolók, spray-k, vagy gélek zsírosabb, szőrrel jobban fedett testrészeken használatosak. A krémek a száraz bőr védelmére a legalkalmasabbak, s a tejes ápolók felvitele a legegyszerűbb. Speciális stifteket alkalmazhatunk az orr, az ajkak, s a szem körüli érzékeny területek védelmére.