Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Miért fontos tartós tetoválás előtt allergiavizsgálatot végeztetni?

A tartós tetoválás készítése során a festékanyagot speciális tű segítségével a bőr alsóbb rétegeibe, a dermisbe juttatják. Néhány szín veszít ugyan intenzitásából az idő folyamán, de az így készült tetoválás maradandó, ezért sem mindegy, hogy milyen következményekkel jár a viselése. A tartós festékek legtöbbje valamilyen fémet tartalmaz, ezért fémallergiások körében egyértelműen magasabb az allergiás reakció kockázata. Emellett a festékek egyéb alkotói is okozhatnak allergiás reakciót, ilyenek például a tartósítószerként használt thiomersal, formaldehyde, propylene glycol.

Az allergia tünetei

Mivel a fémek tartósan jelen vannak a bőrben, már az első tetoválás alkalmával is okozhatnak súlyos allergiás reakciót. A tetoválás után néhány nappal vagy néhány héttel később az adott bőrterületen allergiás ekcéma - kiütések, bőrpír, viszketés - jelentkezhet. Dr. Garaczi Edina allergológus, bőrgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa szerint az is előfordul, hogy a festékek néhány hónappal vagy évekkel később úgynevezett granulomatózus gyulladást váltanak ki, ilyenkor kicsiny csomócskák jelennek meg a tetoválás mentén. Egyes fémek súlyos fényérzékenységet provokálhatnak (a napfénynek kitett helyen a bőr megduzzad, vörös, nedvezik), ilyen például a vörös és a sárga színű kadmium.

Festékek, színek és fémek

A festékek színét különböző pigmentek adják, melyek közül megkülönböztetünk fém, növényi eredetű és szerves pigmenteket.
A
 vörös festék okozza a legtöbb problémát a tetováló festékek közül. Alapféme egy higany származék (higany-szulfid, Pigment Red 106), amely cinnabar néven is ismert, ezen kívül a vörös színű kadmium-szelenid (Cadmium Red) szintén okozhat allergiás reakciót és fényérzékenységet is. A higany vegyületek helyett vörös festékekben használatosak növényi pigmentek (kármin, szantálfa, brazilfa), vagy szerves pigmentek (naftanilvegyület, Naphtol-AS) is.
Egyéb színek és pigment tartalmuk:
Fekete festék: általában feketeszén (Pigment Black), emellett fekete tiszafa, börzsönyfa, vas-oxid, logwood kivonatot (Nyugat-Indiában honos Haematoxylon campechisnum kivonata) is tartalmazhat. Sárga festékkadmium sárga, sárga vas-oxid (Okker), kurkuma sárga (Natural Yellow3).
Zöld festékek: króm-oxid (Pigment Green 17), réz származékok (malachit).
Kék festék: a kobalt származékok, réz származékok (ultramarin).
Lila festék: mangán származékok, kinakridon (Pigment Violet 19).
Barna festék: vas-oxidok, kadmium származékok.
Fehér festék: titán, titán-dioxid, cink-oxid származékok.

Eső előtt köpönyeg

Ha már kialakult az allergiás reakció, a súlyosságától függően helyileg szteroid kenőcsök, antihisztamin tabletta használata javasolt, felülfertőződés esetén pedig antibiotikum szükséges. A kellemetlen szövődmények megelőzésének érdekében javasolt allergiavizsgálatot végeztetni, még a tetoválás elkészítése előtt. Az allergia kivizsgálása az úgynevezett epicután bőrteszt (rátevéses bőrpróba) segítségével történik. A vizsgálatot standardizált anyagokkal végezzük. Ezeket az anyagokat a hát bőrére bőrbarát ragtapasz segítségével helyezzük fel, majd 48 óra múlva eltávolítjuk. Az eredmény végső leolvasása 72 óra múlva, illetve bizonyos esetekben 7 nap múlva történik. Az eredmények alapján pontosan meg tudjuk határozni, hogy a tetoválásokban előforduló anyagok közül melyik okoz problémát.

0 Tovább

Útmutató a csecsemő és kisgyermekkori ételallergiákhoz

A táplálékkal szembeni allergiát az esetek 90 százalékában 4 éves korra a gyermekek kinövik. Az addig tartó folyamatról, az első tünetekről, ekcémáról, hasfájásról, vizsgálatokról és diétáról dr. Polgár Marianne gyermek gasztroenterológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa számol be részletesen.

A tejalapú tápszerekről

A csecsemő- és kisgyermekkorban jelentkező ételallergiás tünetek oka az immunrendszer, bélrendszer és az emésztési képesség éretlensége. A bélnyálkahártya fejletlensége miatt a fajidegen fehérjék relatíve nagy mennyiségben jutnak a baba szervezetébe, ahol velük szemben ellenanyag termelődik és megjelennek az allergiás tünetek. - Gondoljunk bele, ha egy tápszerrel táplált csecsemő naponta 200ml tejalapú tápszert kap, az azzal egyenértékű, mintha egy liter tehéntejet inna meg – mondja dr. Polgár Marianne. Nem csoda tehát, ha a tejalapú tápszerrel táplált babák nehezen dolgozzák fel ezt, a testtömegükhöz képest nagy mennyiséget. A szója alapú tápszerekkel szemben is gyakran jelentkezik allergia, ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni a tápszerek megválasztásánál. Megoldást ez esetben a hypoallergén (HA) tápszerek adása jelenti, melyek prebiotikumokkal dúsított változatban is elérhetőek, így nem csak az allergiás tünetek ellen nyújtanak védelmet, de az immunrendszer megfelelő fejlődését is segítik.

Anyatejes babáknál is jelentkezhet

Ritkán ugyan, de szoptatott csecsemőknél is jelentkezhetnek allergiás tünetek. A bélrendszer fejletlenségéből adódóan bizonyos élelmiszerek fehérjéi az anyatejből is a kicsi szervezetébe kerülhetnek és tüneteket okozhatnak. Természetesen ez esetben sem beszéljük le az édesanyákat a szoptatásról, hiszen az anyatej a baba számára a legtökéletesebb táplálék. Inkább azt javasoljuk, hogy kevesebb allergént tartalmazó élelmiszert: tejet, tejterméket, tojást, olajos magvakat fogyasszanak a szoptatás időszaka alatt.

A hozzátáplálás időszaka

Tápszeres babáknál a 4. és a 6. hónap között, szoptatott csecsemőknél a 6. hónaptól javasolt megkezdeni a hozzátáplálást. Ennél tovább halogatni nem célszerű, egyrészt mert a fejlődő szervezetnek más típusú táplálékokra is szüksége van, másrészt az anyatejjel táplált csecsemőknél így segíthetjük az allergia megelőzését is. Az anyatej védőanyagai ugyanis segítenek, hogy a kicsi szervezet könnyebben fogadja az új, addig ismeretlen tápanyagot és így csökkenti az allergiás reakció megjelenésének esélyét. Ha mégsem sikerül panaszmentesen fogadni a frissen bevezetett ételt, azt az ételallergia jellegzetes tünetei jelzik. Korai életkorba n a táplálékallergia leggyakoribb forrásai a tejtermékek, a tej, a tojás és a liszt.

A táplálékallergia tünetei

Csecsemő és kisgyermekkorban az ételallergia jellegzetes tünete a hasfájás, haspuffadás. Emiatt a baba nyűgösebb, sírósabb lehet. A székletváltozása is megfigyelhető: gyakori hasmenés jelentkezhet. Bőrtünetek, vörös, viszkető foltok, ekcéma, csalánkiütés is kísérhetik a betegséget. A hozzátáplálás időszakában a panaszok összefüggnek az újonnan bevezetett étellel. Ezért lényeges, hogy mindig egy élelmiszerrel bővítsük a gyermek étrendjét és pár napot várjunk, amíg újat vezetünk be. Így ugyanis jó eséllyel pontosan be tudjuk azonosítani, hogy mi az, ami a panaszokat kiváltotta.

Kihez forduljon a szülő?

A tünetek jelentkezésekor javasolt a gyermek kezelőorvosát felkeresni. Amennyiben a táplálékallergia gyanúja felmerül, a vizsgálatokat gyermek gasztroenterológus végzi – magyarázza a Budai Allergiaközpont főorvosa. Az első konzultáció előtt javaslom, hogy a szülők otthon gondolják át, hogy mikor jelentkeztek a tünetek és pontosan mit tapasztaltak a gyermeknél. Van-e allergiás beteg a családban, szed, vagy szedett-e a közelmúltban gyógyszert a gyermek, illetve volt, vagy van-e valamilyen ismert betegsége. A táplálékallergia vérvizsgálattal kimutatható, ez már a legkisebbeknél is elvégezhető. Említettük, hogy a gyermekek többsége 4 éves korára kinövi a betegséget, de addig a diéta tartására van szükség, az allergiás tüneteket okozó élelmiszer mellőzésére. Fontos tudni, hogy táplálék, allergiát okozó hatása függ a mennyiségtől és a bevezetés időpontjától is. Dr. Polgár Marianne elmondta, hogy ha bőrkiütés, gyomor- és bélrendszeri panaszok, esetleg légúti tünetek jelentkeznek egy tápláléktól, akkor 2-3 hónapig javasolt kiiktatni az étrendből, utána ismét meg lehet próbálni. Ha 1 éves kor után is jelentkeznek a tünetek, akkor félévente szükséges vizsgálni, hogy továbbra is fennáll-e az érzékenység.

0 Tovább

Tehéntej-allergia és tejcukor érzékenység

Tehéntej-allergia és tejcukor érzékenység

A két betegség közti különbségek és hasonlóságok gyakran keverednek a köztudatban, pedig lényeges eltéréseket találunk mind a kiváltó okok, mind a kezelés terén. Dr.Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gasztroenterológusának segítségével összegyűjtöttük a témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mi váltja ki a panaszokat?


Alapvető különbség, hogy a tehéntej-allergia valódi ételallergia, a tünetek az immunrendszer működésének zavarából erednek, ezzel szemben a tejcukor érzékenység, vagy másnéven laktóz intolerancia nem allergia, tüneteit enzimhiány okozza. Az immunrendszer feladata, hogy a szervezet védelmét biztosítsa a kórokozók, vagy a számára veszélyes anyagokkal szemben. Allergia esetén az immunrendszer túlzott működése jön létre, minek következtében olyan anyagokkal szemben is támadást indít, amelyek valójában ártalmatlanok. Tehéntej-allergia esetén a tejfehérje az, ami a szervezetbe jutva elindítja az allergiás folyamatot – magyarázza dr. Hidvégi Edit. Laktóz intolerancia esetén a tüneteket a tejcukrot - másnéven laktózt - lebontó laktáz enzim csökkent működése okozza. Laktáz enzim hiányában a szervezet képtelen a tejcukrot megfelelően lebontani, megemészteni. A vékonybélben termelődő enzim mennyisége az életkor előrehaladtával természetes módon is csökken, ezen kívül öröklött enzimhiány, vagy bizonyos fertőzések is előidézhetik a panaszokat.

Milyen tüneteket okoz?


A tehéntej-allergia első tünetei rendszerint a tehéntej alapú tápszerek, a tejes ételek bevezetését követően, csecsemőkorban jelentkeznek. A panaszok pár percen belül, vagy a tej fogyasztását követő 1-2 hét múlva alakulnak ki. A korai tünetek csalánkiütés, nehézlégzés, hányás lehetnek. A kései tünetek: hasfájás, hasmenés, orrfolyás, visszatérő sípoló légzés lehetnek. Ritka esetekben a tehéntej-allergia életveszélyes állapotot is előidézhet. Az anafilaxiás sokk hirtelen vérnyomáseséssel, a légutak életveszélyessé váló duzzanatával jár, kezelése sürgősségi orvosi ellátást igényel. A laktóz intolerancia általában 5 éves kor felett kezdődik, tüneteinek súlyossága a szervezetben termelődő laktáz mennyiségétől is függ. A tünetek ez esetben valamivel később, a tej fogyasztását követő 60. perctől jelentkeznek: az érintettek hasfájásra, hasmenésre, intenzív bélhangokra, puffadásra panaszkodnak és ezek a tünetek akár egész nap tarthatnak.

Hogyan vizsgálható?

A tehéntej-allergia bőrteszttel, vagy kisebbeknél vérvizsgálattal igazolható. A bőrteszt során tejfehérje oldatot cseppentenek a beteg bőrére, majd azon keresztül apró karcolást ejtenek a bőr felszínén – írja le a vizsgálat lényegét a Budai Allergiaközpont orvosa.  A bőrpróba helyén keletkező csalángöb, duzzanat allergiát jelez. A vérvizsgálat során a vérben megemelkedett ellenanyag (IgE) szint igazolja az allergiát. Laktóz intolerancia kimutatására a hidrogén kilégzéses teszt alkalmazható. A kilélegzett levegő hidrogén-gáz koncentrációja normális körülmények között rendkívül alacsony. A bélben el nem bomlott és fel nem szívódott tejcukrot a bélbaktériumok használják fel, eközben hidrogén keletkezik, a H2 vizsgálat ennek kimutatására alkalmas. Amennyiben tehát a vizsgálat során a normálisnál magasabb a kilégzett hidrogén mennyisége, az a laktóz intolerancia meglétét támasztja alá. Fontos iránymutatást nyújt még a kizárásos diéta, melynek során a beteget a tejfogyasztás teljes elhagyására kérjük, majd megfigyeljük ekkor és az ismételt fogyasztásukat követően tapasztalt különbségeket.

Milyen lehetőségek léteznek a kezelésére?

Már említettük, hogy a tehéntej-allergia csecsemőknél, kisgyermekeknél jelentkezik. Jó hír, hogy legalább 95 százalékuk 3 éves korára kinövi a betegségét. Az esetek kevesebb, mint 5 százalékában lehet számítani arra, hogy az allergia későbbi életkorban is megmarad. Ilyen esetben nincs más megoldás, mint a teljes tejmentes diéta további megtartása, alternatív tejhelyettesítő élelmiszerekkel kiegészítve -például rizstej, zabtej, szójatej kókusztej - ügyelve az állati fehérje más forrásokból történő pótlására. Laktóz intolerancia esetén a diéta nem ennyire szigorú, laktózmentes tejet, savanyított tejkészítményeket fogyaszthat a beteg: sajt, túró, joghurt, kefír a tűrőképességnek megfelelő mértékben továbbra is fogyasztható.

0 Tovább

Parlagfű helyzetkép: közel 1,5 millió allergiás beteg

A parlagfű pollenszórásának csúcsidőszakában a lakosság egyre nagyobb része tapasztalja allergiás tünetek jelentkezését. A szakember szerint a védekezés kulcsa - a parlagfű irtás mellett – a jól beállított tüneti kezelés, vagy a tartós megoldást nyújtó immunterápia.

 

Már óvodáskorban is jelentkezhet

A légúti allergiák előfordulása a teljes lakosság körében 25%, ebből a parlagfűre allergiás betegek aránya csaknem 60%, ez a szám pedig jóval magasabb a környező országoknál – mondja dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa. Ez azt jelenti, hogy hazánkban megközelítőleg 1,5 millió parlagfű allergiás él jelenleg. A betegek számának évről-évre történő emelkedése mellett megfigyelhető, hogy a tünetek egyre fiatalabb korában jelentkeznek: ma már 3-4 éveseknél is tapasztalhatjuk a légúti allergiára utaló jeleket: orrfolyás, az orr, a szemek viszketése, könnyezés, a szemek pirossága, orrdugulás, torokkaparás a leginkább jellemző tünetek. A számok emelkedésének legfőbb okai a hazánkra jellemző erős parlagfű fertőzöttség és a légszennyezettség.

 

Városokban erősebb panaszok?

Tévhit, miszerint a parlagfű allergia a vidéken élőket sújtja elsősorban, akik a természet közelsége miatt inkább találkozhatnak a tüneteket okozó allergén növénnyel. Valójában az allergiások száma a nagyobb városokban magasabb, mint a vidéken élőknél. A parlagfű igénytelen és agresszív terjedésű gyomnövény, a városban épp úgy képes benépesíteni üresen álló telkeket, mint vidéki környezetben mezőket, útszéli helyeket. A városokban a helyzetet az egész országra jellemző erős parlagfű fertőzöttség mellett a légszennyezettség is súlyosbítja. A parlagfű pollenfelülete buzogányfejre emlékeztet, melyre könnyen rátapadnak a levegőben lévő szennyeződések, például koromszemcsék, és a pollen allergén molekuláival együttes hatást váltanak ki – részletezi a jelenség okait dr. Balogh Katalin. A légszennyezettség további veszélye, hogy a levegőben lebegő szerves szennyező anyagok a parlagfű virágporát borító védőfehérjét is károsítják - így  megbontott burokból az allergiát okozó, a szervezet számára  testidegen fehérjék sokkal gyorsabb és súlyosabb reakciót okoznak. 

 

Kezelje idejében a tüneteket!

Ha az év egy adott időszakában, évről-évre visszatérő panaszoktól szenved, érdemes allergiavizsgálatot végeztetnie. A vizsgálat pollenszezonban vérből, az év egyéb időszakában bőrpróba segítségével végezhető el. Az allergén növény beazonosítása nélkülözhetetlen a pontos diagnózishoz, ezután van lehetőség a kezelés megkezdésére. A tüneti kezelést allergológus szakorvossal kell megbeszélni, ha sikerült jól beállítani, a továbbiakban lehet patikában vásárolni, illetve családorvossal íratni a szükséges készítményeket. A lényeg, hogy semmiképp sem javasolt elhanyagolni a panaszokat, a rosszul beállított kezelés ugyanis nem szünteti meg a tüneteket, a tartósan fennálló orrdugulás pedig súlyosabb betegséghez - például idült arcüreg-gyulladáshoz is vezethet, ilyen esetekben pedig gyakran műtét szükséges. Az elhanyagolt allergia emellett további allergiák megjelenését is előidézheti, súlyosabb esetben pedig asztmához is vezethet.

 

Jegyezze fel a következő szezonra: immunterápia

Az allergia megfékezésében egyedülálló lehetőség az immunterápia, mely nemcsak a tüneteket képes tartósan enyhíteni, de az említett két szövődmény ellen is védelmet biztosít. A teljes terápia 3-5 évig tart, de segítségével már az első évben jelentősen csökkenek a panaszok – számolt be a betegek tapasztalatairól dr. Balogh Katalin. A tabletta, vagy cseppek formájában adagolható készítmények alkalmazása nem vesz igénybe napi pár percnél hosszabb időt és a beteg otthonában történik. A kezelés során a beteg azt az allergént szedi ellenőrzött, tisztított formában, amely a tüneteit kiváltja: nagy adag allergént juttatunk a szervezetbe, ezáltal az immunrendszer más úton aktiválódik, a korábban a tünetek kiváltásában szerepet játszó ellenanyagok nem termelődnek. Az immunterápiás kezelés segítségével a beteg szervezete lépésről-lépésre hozzászokik az allergiát kiváltó anyaghoz, illetve megelőzhetőek az olyan súlyosabb, allergia következtében kialakuló szövődmények is, mint az asztma. Parlagfű allergiás betegeknek érdemes már most gondolniuk a következő szezonra, a kezelést ugyanis az allergén növény virágzása előtt legalább két hónappal meg kell kezdeni.

4 Tovább

Hőségben: mit igyon a gyermek?

A gyerekek folyadékigénye az életkorral és az évszakokkal együtt változik. A kevés folyadékfogyasztás csecsemőknél könnyen vezethet kiszáradáshoz, nagyobb gyerekeknél pedig csökkenti a koncentrációs- és teljesítőképességet, fejfájás alakulhat ki. Mikor, mit és mennyit igyanak a gyermekek?

 

Az első időszak

Az anyatejet a természet úgy alkotta meg, hogy a csecsemő folyadék- és táplálékszükségletét egyaránt biztosítsa. Szoptatáskor először híg, vízszerű tej ürül, amelyet ún. szomjoltó tejnek is neveznek, majd a szoptatás második felében ez sűrűbbé válik, amely zsír- és kalóriadúsabb tej. A tápszer összetétele is fedezi a kicsik folyadékigényét, kiegészítésre mindkét táplálási mód esetében csak fél éves kor után, a szilárd táplálékok bevezetését követően van szükség.

Bizonyos körülmények mellett mégis külön figyelmet kell fordítanunk a folyadékpótlásra, már a baba fél éves korát megelőzően is – magyarázza Dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gyermekgyógyásza. Ilyen helyzet adódhat, ha a baba lázas beteg. A láz nagy mennyiségű folyadékot von el a szervezetétől és mivel a kicsik só- és vízháztartása rendkívül érzékeny, a magas láz könnyen okozhat kiszáradást.

A kiszáradás jelei:

-a baba sápadt, bágyadt, aluszékony, szemei karikásak, bőre száraz. Csecsemőknél a kiszáradás jellegzetes tünete, ha a kutacs fekvő testhelyzetben besüpped.

A láz mellett a hasmenéssel, hányással járó betegségek, a nyári hőség, vagy télen a túlfűtött lakásban a meleg hatására is sok folyadékot veszít a kicsi szervezete. Ilyen esetekben a babát az anyatej mellett babavízzel, esetleg forralt, majd lehűtött csapvízzel kínáljuk meg. Az ásványvíz magas ásványi anyag tartalma megterheli a pici veséjét, ezért 1 éves kor alatt ezt nem javasoljuk. Vásárolhatunk a csecsemő életkorának megfelelő instant teaporokat is, vagy készíthetünk házilag is koffeinmentes gyümölcsteát, de ügyeljünk rá, hogy 1 éves kor alatt ne mézzel, inkább szőlő-, vagy gyümölcscukorral ízesítsük.

 

Fél éves kor után

A hozzátáplálás bevezetését különböző gyümölcs-, és zöldséglevek kóstolgatásával kezdjük, így ebben az időszakban még nem kell figyelmet fordítanunk folyadékpótlásra. A későbbiekben bevezetett főzelékfélék, pépek és babakekszek mellett már a pici folyadékigénye is növekedhet.

Mennyi folyadékra van szüksége a kicsinek?

0-6 hónap: a tejes táplálás megfelelő mennyiségű folyadékot biztosít

6-12 hónap: 1dl

1 éves: 6 dl

2-3 év: 7dl

Óvodás kor: 1l

A felsorolt mennyiségekben természetesen lehetnek egyéni különbségek. Vannak gyerekek, akik kifejezetten szeretnek inni, többször is kérnek a nap folyamán, míg másokat lefoglalnak az egyéb tennivalók és nekünk, szülőknek kell figyelnünk arra, hogy elegendő folyadékot fogyasszanak.

Az első szülinap után

Ásványvizek

Az ásványvizek közül válasszunk szénsavmentes változatot. A szénsavas vízben oldott gázok a gyomorban felszabadulva feszítő érzést, refluxot provokálhatnak, haspuffadást okozhatnak. A feszülő has kellemetlen érzetet kelt a gyermekben. Különböző ásványvizekben minden ionnak más-más a koncentrációja, ezért érdemes váltogatni a különböző márkákat.

Gyümölcslevek

Az üdítők közül leginkább a tartósító- és színezékanyagot nem tartalmazó természetes gyümölcslevek a legegészségesebbek. Igaz, a friss gyümölcsöt nem pótolja teljes mértékben, de részlegesen vitamin-forrásként szolgálhat.

Mesterséges üdítőitalok

Bármennyire is népszerűek, különösen a kóla-félék – egészségtelenek és nem gyermekeknek valók. Koffein tartalmuk izgatólag hat, ha a gyermek egy bizonyos mennyiségnél többet iszik meg, nyugtalan lesz, nem tud elaludni. Foszforsav tartalma erős marószer, ezért a fogakat tönkreteszi. Ezt igazolja egy korábbi kísérlet, melynek során egy pohár kólába tettek egy gyermek tejfogat, s az néhány napon belül teljesen feloldódott abban! Ezen kívül édessége miatt fogszuvasodást is okoz, hizlal. A benne levő illatanyag, a perubalzsam pedig allergiás reakciót válthat ki. Ilyenkor az erre érzékenyeken kipirulás, csalánkiütések jelennek meg. Nemcsak a kólától, más színezékanyagokat tartalmazó üdítőtől is hasonló tünetek észlelhetők.

Tea

A kicsinek szánt teák megválasztásánál ügyeljünk arra, hogy ne gyümölcsaromával illatosított fekete teát válasszunk. Ezek a termékek nem csak koffeint tartalmaznak, de a gyümölcsaromák (színezék és illatanyagok) miatt ritkán allergiás tüneteket kiváltó hatásuk is lehet. A teák közül a valódi gyümölcstea ajánlható a leginkább. Ezt akár ízesíteni sem kell, hiszen a benne levő gyümölcsök kellemes aromát biztosítanak.

Mikor igyon a gyermek?

A kicsinek ne étkezés előtt adjunk inni. A legjobb, ha étkezés után, vagy két étkezés közt oltja szomját. Játék közben a gyerekek gyakran elfeledkeznek az ivásról, ilyenkor kínáljuk őket gyakrabban. Sportolás, séta alkalmával is mindig iktassunk be „ivószüneteket”.

1 Tovább

Allergiák

blogavatar

Allergia blog információt közvetít a mára szinte minden embert érintő allergiáról legyen az szénanátha, ételallergia, asztma, gyógyszerallergia, fémallergia. Hírek, információk, összefoglalók a megelőzésről, diagnosztikáról, kezelési lehetőségekről.

Utolsó kommentek